Büntető ügyek

Bűncselekmény elkövetésével vádolják?

Tapasztalt büntető ügyvédet keres?

Már az eljárás kezdeti szakaszában nagyon fontos, hogy ne kövessen el olyan hibákat, melyek a továbbiakban nagy hátrányt jelenthetnek az Ön szempontjából a büntetőeljárás során.

Forduljon hozzám, az alábbi esetekben:

  • Jogi konzultációra van szüksége büntető ügyekben
  • Idézést kapott gyanúsítottként történő kihallgatásra
  • Őrizetbe vétel esetén (ha Önt vagy hozzátartozóját őrizetbe vették)
  • Vádat emeltek Önnel szemben
  • A büntető bíróság elítélte Önt, amit a másodfokú bírósági eljárás, felülvizsgálat, vagy perújítás során szeretne korrigálni
  • Úgy gondolja, hogy várhatóan eljárás indul majd Ön ellen

Gyanúsított – tanú

Amennyiben valakit bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak, az első kihallgatáson tisztában kell, hogy legyen azzal, milyen jogai és kötelezettségei vannak a büntetőeljárás során.

Az ilyen alkalommal tett vallomást a bíróság a tárgyaláson igen nagy súllyal értékeli, hiszen ez az első alkalom, amikor a gyanúsított felvázolja, elmondja a történteket.  Ez a kihallgatás sokszor döntően meghatározza az ügy további menetét. A vallomáson természetesen az eljárás folyamán lehet változtatni, azonban ennek a módosításnak, ésszerűnek és életszerűnek kell lennie. A körültekintő vallomástétel tehát elengedhetetlen, azonban nem könnyű feladat, különösen akkor, ha a gyanúsított még korábban nem volt hasonló helyzetben és nincsen kellően felkészülve. Előfordulhat, hogy az itt megtett vallomás tartalma a későbbiekben a bűnösség megállapítására vagy a büntetés kiszabására negatív hatással lesz.

A fentiek alátámasztják, mennyire lényeges, hogy a gyanúsított már a kihallgatásra védővel menjen, kérje védő segítségét!

A büntető eljárásban a gyanúsított és tanú eljárási pozíciói nem mindig egyértelműen tisztázottak. A nyomozás során előfordul, hogy valakit először tanúként hallgatnak ki, majd hónapokkal később ugyanabban a büntetőeljárásban gyanúsítottá válik. Emiatt, nem kizárólag akkor fontos a védőügyvéd felkeresése, ha Önt gyanúsítottként idézték, hanem célszerű lehet, abban az esetben is, ha Ön tanúként kapott idézést a nyomozóhatóságtól.

A magyar büntetőeljárás felépítése miatt a nyomozati szakban beszerzett bizonyítékoknak – így a gyanúsított vallomásának – nagy szerepe van a büntetőlejárás bírósági szakaszában is, hiszen a nyomozás során beszerzett és írásban rögzített bizonyítékok az eljáró bíró rendelkezésére állnak, így ismeri azokat.

Bíróság

A büntetőeljárás bírósági szakaszában a büntető ügyvéd részvétele mind jogi mind lélektani szempontból nagyon fontos a terhelt számára. A vádat képviselő ügyész professzionálisan felkészült, kifogástalanul ismeri a büntető jogszabályokat, az ő feladata az állam büntetőjogi igényének érvényesítése. Munkája során, alaposan áttanulmányozta az Ön ügyét, tapasztalt, tudja, hogyan járjon el.  Az ügyész mindent megtesz azért, hogy az általa képviselt vádat igazolja. Az Ön védelmében, érdekében indokolt igénybe venni büntető ügyvéd segítségét. A védő feladata, hogy mindazok az adatok, tények, melyek az Ön, mint vádlott büntetőjogi felelősségét mentik, csökkentik, kedvezőbb színben tüntetik fel, azok a bíróság rendelkezésére álljanak. A védő az Ön érdekeit képviseli, az Ön oldalán áll, ismeri a jogszabályokat és minden tudásával az Ön védelmére, illetve az ügy lehető legkedvezőbb kimenetelére koncentrál.

Amennyiben Ön vagy hozzátartozója előzetes letartóztatásban van, a védővel korlátlanul és ellenőrzés nélkül értekezhet, így lehetőség nyílik a védelem, az egyes kérdések átbeszélésére. Védőként, megbízás esetén legalább havonta felkeresem, tájékoztatom mindarról, ami szükséges, és válaszolok a felmerülő kérdésekre.